14/10/2026
Sziasztok!
Egy ideje gondolkozunk, hogyan is kellene posztba önteni a gondolatainkat, mert nagyon sok macskás kérdést, felvetést kapunk, és sok helyzettel szembesülünk. Ebben a bejegyzésben igyekszünk minden felmerült kérdésre válaszolni, és minden, a közelmúltban megélt/tapasztalt helyzetre reagálni. Szerezzetek egy Kv-t magatoknak, és olvassátok végig…
Köztudomású, hogy van egy macskaházunk, erről már mindenki értesült. De arról, hogy kik (milyen cicák) ennek a lakói, sajnos már kevesebben. Ebbe a házba kerülnek be a nálunk leadott kölyök cicák, akiket kizárólag a karantén idő letelte, és az oltási sor befejezte után tudunk kivinni. Ehhez állatjólléti és állategészségügyi okok miatt feltétlenül ragaszkodunk. Hogy erre miért van szükség? Mert ahány cica, annyi féle kórokozó lakik bennük…és bizony ha egy újoncot hirtelen bedobunk a közösbe, jó eséllyel visz be valami fertőzést a többieknek. Sajnos rengeteg a panleukopeniával fertőzött cica a gazdisok közt is, így a kijárós cicák kölykei is gyakran kerülnek be hozzánk betegen. Ennek a betegségnek a lappangási ideje nem egy-két nap a tapasztalatok alapján, hanem néha egy-másfél hét is lehet.. Így annyit tudunk tenni, hogy minden új cicát/egy helyről érkezett csapatot külön helyezünk el, és a karantén ideje alatt kizárólag kézfertőtlenítés/ gumikesztyű csere után nyúlunk hozzájuk. Mivel a karanténunk férőhelyeinek száma is véges, így természetesen nem tudjuk egyszerre akárhányukat is bevenni. Igyekszünk mindent megtenni, hogy egyetlen rászoruló állat se maradjon ellátás nélkül, hordozókkal is bővítjük a karantént szükség esetén, de a protokolltól a cicák érdekében nem térhetünk el. Ezért ha teltházas karantén esetén kóbor (esetleg vad, emberhez egyáltalán nem szokott) felnőtt cicáról kapunk jelzést, akkor általában sajnos nem tudjuk őket bevenni, és főleg nem tudjuk elhelyezni a macskaházban.
Ez ugyanis a másik fontos dolog. A karanténba és a macskaházba azokat a cicákat (kölyköket) vesszük be, akik még kicsik ahhoz, hogy vigyázzanak magukra. Egy közel felnőtt méretű, már hónapok óta az utcán lakó, pláne vad/antiszociális növendék/felnőtt cicát pontosan ezen kölykök védelme érdekében nem tudunk átvenni. Egyrészt folyamatosan érkeznek a tényleg picike, vagy sérült macskák, másrészt ezeket az állatokat már nem feltétlen KELL megmenteni. Nem szoktak hozzá az emberhez, az érintéshez, nem kezelhetőek, ha bezárjuk őket a macskaházba, teljesen stresszesek, viselkedés zavarosok lesznek... és ilyen cica Paks utcáin megszámlálhatatlan mennyiségben van. Minden nap jön a hívás, hogy segítsünk. De ilyen esetekben nem feltétlenül az a segítség, ha befogjuk és elzárjuk őket. Megvan a kialakult életritmusuk, a lakóhelyük, 99%-ban valaki eteti is őket, mert “bejárnak a kert végébe” vagy “felmennek a padlásra”, van búvóhelyük, és bár valóban egy meleg nappaliban lennének a legjobb helyen, egy szerető gazdival, ezt mi is tudjuk, de sajnos azt is tudjuk, hogy erre nincs esélyük. Ezek a macskák sosem lesznek szobacicák, nagyon nehéz (gyakran lehetetlen) elnyerni a bizalmukat, kapásból azért, mert borzasztóan rossz alap ehhez a ketrecbe/hordozóba zárás… De ott van az a tényező is, hogy ilyen cicát senki sem akar örökbe fogadni, ezt sajnos tapasztalatból tudjuk. Nagyon kevesen választanak idősebb/nagyobb cicát még az emberhez szokott, kedves egyedek közül is, még kevesebben visznek haza beteg (adott esetben FIV-es vagy FELV-es macskát), és nagyjából senki sem választ olyat, akit sem lakásban tartani, sem megsimogatni, sőt, még megérinteni sem lehet. Márpedig itt ilyen egyedekről van szó. Amikor bekerülnek hozzánk a TNR program keretében, teljesen vadak, marnak, karmolnak, harapnak, kikészülnek idegileg, mindenféle fizikai tünetet kezdenek mutatni idegi alapon, pl. hólyaggyulladásra utaló tünetek, vagy akár komolyabb emésztőrendszeri betegségre utaló tünetek…Egyes egyedek a TNR előtti és utáni több napos megfigyelés teljes ideje alatt képesek pl. tartani a bélsarukat, és nem üríteni… Ilyen macskák esetében többet ártunk azzal, ha megpróbáljuk őket bezárni, és úgy “megmenteni”. Ezeknek az állatoknak ez felér a kínzàssal. Mi sem értünk egyet a kijárós macskatartással, mi sem gondoljuk, hogy egy ideális világban ennek így kéne lennie, de kénytelenek vagyunk egyedenként mérlegelni, és a gyámoltalan kölykök, a gazdisodásra esélyes kiskamaszok, és a sérült, àpolásra szoruló állatok érdeke mellett azt is figyelembe venni, hogy ezek az egyedek hol érzik jól magukat.
De ez még mindig csak az egyik része a történetnek. Az elmúlt hónapokban számtalan más helyzettel is szembesültünk. A teljessèg igénye nélkül röviden ismertetjük, milyen telefonokat kaptunk:
“Eladtuk a házat, vegyék át a macskákat, nekünk nem kellenek”- Ès persze meg is kellene fognunk őket, mert egyáltalán nem szelídek, és amúgy ivarosak is…
“A szomszédba ellett egy kóbor macska, eddig etettem a kicsiket, de már nagyok, vegyék át őket”- Nem lehet őket megfogni, mert vadak/félnek az embertől, és már felnőtt macska méretűek…
“Találtunk egy kiscicát, mentsék meg!”- kisméretű, több éve az utcán lakó felnőtt macska…
“Valaki kirakott három cicát egy belvárosi részen, szállítsák el őket”- A megbeszélt ivartalanításra az egyébként szintén nagyméretű (felnőtt) cicákat hordozóban kapjuk meg, de mi már nem tudjuk őket sem megfogni, sem megvizsgálni, mert annyira félnek, hogy harapnak, karmolnak, a kórházi ketrecben napokig nem ürítenek bélsarat a stressz miatt…
Ilyenkor nagyon nehéz jót mondani, vagy jól segíteni… Viszont ilyenkor a macskaházi elhelyezésre nemet kell mondanunk.
Ugyanakkor itt sem engedjük el a bejelentő/telefonáló kezèt, és amit lehet, megteszünk.
Amelyik cicát már nem tudjuk bevenni a cica házba az életkoruk, antiszociális jellemük, korábbi előéletük miatt, ott is mindig felajánljuk az ivartalanításban való segítséget. Szinte minden esetben ingyen.
Az utcáról behozott, láthatóan nem kiscicák ezek után vissza lesznek engedve a megtalálás helyére. Oda fognak menni, ahol addig etették őket. Az fogja tudni őket megfogni, aki addig etette őket. Természetesen azokat a cicákat, akik gyógykezelést igényelnek, nem küldjük el, nem tesszük azonnal vissza az utcára. Őket kezeljük, karantènozzuk, szoktatjuk az ember közelségéhez, és ha rehabilitálhatóak, hirdetni kezdjük őket az általunk használt felületeken. Ha a macskának szerencséje van, időközben valaki beleszeret, és így esélyt kaphat egy másik életre. Ha nem rehabilitálhatóak, gyógyulás és ivartalanítás után ezeket az egyedeket is visszahelyezzük eredeti környezetükbe. Az ivartalanítás következtében általánosságban nyugodtabbá, konfliktuskerülőbbé válnak, másként viselkednek fajtársaikkal is, és amíg a kandúroknál főleg abban láthatjuk a hatást nyugodtabban tovább élnek, a nőstények kifejezetten jobb életminőségben is élhetnek tovább, mert nem terheli a szervezetüket évente kétszer a vemhesség és a nem kívánt szaporulat. A TNR tehát nemcsak a végeláthatatlan mennyiségben exponenciálisan szaporodó kóbor cicák “ellen” véd, de az állatok jólléte és egészsége érdekében is szükséges, ezért is végezzük kóbor macskákon ingyen.
A képeken a legutóbbi mentett “kiscicák”. A három majdnem felnőtt annyira félt és stresszelt az új helyzetben, hogy nem lehetett érinteni sem őket. Így ők az ivartalanítás után a lehető leghamarabb vissza lettek helyezve a befogás helyszínére. A másik képen a kiscica egy többször ellett, középkorú felnőtt, lestrapált nőstény. Őt egy heti kezelés után ivartalanítottunk, és miután igen közeli kapcsolatba került velünk, ha minden igaz, lesz hol töltse ezek után a mindennapjait…lehetőség szerint nem az utcán…
