23/09/2026
2026 Magyar Póni Klub OB
Idén úgy döntöttünk, hogy részt veszünk ezen a nagyszabású programon, amit utólag azt gondolom nagyon is jól tettünk. Tartozom viszont egy felismeréssel a részvételünket illetően.
Egy korábbi posztunkban említettem, hogy nem fő profil a versenyzés az oktatottjainknál. Ami igaz is. Illetve rengetegszer előkerül a szülőknél, hogy "ugyan az Ő gyermeke biztosan nem fog versenyezni!".
Na most. Folyamatosan dolgozok fel olyan információkat a fejlődéslélektani aspektusban is - ugye az ember nem tudhat sosem eleget, így erről új gondolatok születtek , meg a fejemben...
Az egyik nagyon alapvető információ, ami szembe jött velem, hogy van az a korosztály, akinek igenis szüksége van arra, hogy versenyezzen. Egyszerűen idegrendszeri igény - természetesen vannak egyéni eltérések és igények - ezekről nem lehet megfeledkezni.
A másik, hogy a versenyzést úgy képzeljük el, hogy most ez csak és kizárólag "vérre mehet". Vagy egy nagyon csúnya, nagyon rossz dolog, ami a gyerekből az utolsó utáni erejét is kiveszi.
A helyzet az, hogy vannak szülői és vannak edzői kompetenciák és van az a gyerek (jelen esetben), aki él hal a lovaglásért. Bizonyos esetben, megfelelő támogatással, minden fél a saját kompetenciáin belül, ha megfelelő támaszt nyújt - akkor ebből élménynek, tapasztalatnak kell születnie. A kudarc élménye fel sem kell, hogy merüljön, vagyis talán jobb megfogalmazás, hogy egy olyan megvilágításban is tudjuk értelmezni, ami nem árt, hanem használ. Ami mankó lesz a továbbiakban. Kivéve, néhány eset, ahol vagy a szülő vagy az oktató nem kezelte jól a helyzetet, esetleg vannak kivételek vagy nehezebb helyzetek, ahol egy gyermeknél vannak nehézségek is, amit szakember nélkül nehezebb kezelni.
Ez nem jelenti azt, hogy nem kell komolyan venni a dolgokat.
Nem jelenti, hogy nem úgy készülünk, mintha a saját olimpiánkra készülnénk.
Azt jelenti az én meglátásomban, hogy merünk kihívások elé állni. Hogy mernek a lovasaim a négyszögbe belépni. Magabiztosak. Tudják, hogy nem kell tökéletesnek lenniük, de lehetnek azok.
Tudják, hogy amit beleraknak energiát, az meg fog térülni.
Tudják azt is, ha valami nem úgy sikerül, azon dolgozni fogunk és ezt el is elfogadjuk.
Mit várnak el maguktól? Hogy önmaguknál mindig egy kicsit jobbak legyenek. Ha nem sikerül, akkor pedig van másik nap, ahol majd azok lesznek.
Van, amikor nem sikerül és ez is rendben van.
Tudják értékelni a lehetőségeik, eredménytől függetlenül...stb
Egy szó, mint száz. A versenyzés nem igazán az eredményről szól. Persze álszentség lenne azt állítani, hogy nem jó érzés a dobogón állni, vagy a gyerekünket ott látni. De sokkal fontosabb az a háttér munka, amit végeznek a gyerekek és megtanulnak általa és tovább visznek az életükbe.
A teljesítményükkel önmagunkat azonosítani, nem jó ötlet.
A versenytársaik pontjai és a saját elért pontszámaink számítanak, de nem ellenfelekké kell váljunk, hanem jó lenne, ha sporttársakká nevelnénk magunk. Hogy miért?
Mert a saját teljesítményünkért tudunk tenni, a máséra nincs hatásunk. Ami összeköt minket, az pedig ez a sport és a ló szeretet.
Így tehát, nem okolunk másokat, ha nem tudtunk úgy teljesíteni, ahogy megálmodtuk és evvel együtt felelősséget is vállalunk azért, amit teszünk.
Saját magunk az, aki a legtöbbet tehet a sikereinkért.
Szóval ezek gondolatok születtek meg bennem és pár év múlva lehet, hogy ezek is változni fognak.
Ebben a szellemben pedig annyiban változtatok a korábbi kijelentésemen, hogy aki tud azonosulni evvel a gondolatisággal, szeretettel várom, mert így a továbbiakban is részt tervezzünk venni a Magyar Póniklub Szövetség rendezvényein. Jövőre pedig ismét megcélozzuk az országos bajnokságot.
Szabad időpontjaink fogyatkoznak, de a meglévőkben szeretettel várunk utánpótlást a felkészülők közé :)
Update:
Ami elsőre kimaradt:
A lovasaink, annak ellenère, hogy nem versenyzès áll a mindennapjaik fókuszában, szuper eredményeket èrtek el és nagyon jó hangulatot, jelenlètet tudták hozni vègig a négy napban.
