19/10/2026
# Hétfői híradó – Egy malac, egy ló, egy csapat önkéntes és egy közösség, ami még csak most épül ❤️
Az elmúlt hétfő délutánján úgy indultam fel a tanyára, hogy felülök Sunnyra.
Panka azonban már lelkesen várt a kapuban.
Megkértem, hogy keresse meg Indigót, mert biztos voltam benne, hogy valahol ott találom Sunnyt a ménesvezetővel. Tizenkét hektár erdős, fás legelőn azonban nem egyszerű feladat megtalálni egy lovat. Panka ennek ellenére elindult, és már az első pillanatban láttam rajta, hogy nem vaktában keresgél. Egy nyomon haladt, nem kalandozott el.
Bíztattam akkor is, amikor befordult az erdőbe egy csapáson. Gondoltam, a túloldalon, a kerítés mellett is szoktak legelni a lovak, biztosan arra tart.
Aztán Panka egyszer csak letért a csapásról, és elindult befelé, a bozótosba.
– Ott biztosan nincs Indigó! – mondtam neki.
Ő azonban csak ment tovább.
Aztán leült.
És ugatott.
Néztem, de én még mindig nem láttam semmit.
Majd egyszer csak meghallottam Röfi halk kis kuncogását.
Nekem ez a halk hangadásuk a malacoknál valahogy mindig olyan, mintha a gyerekek kuncognának. Van benne valami egészen különleges, kedves hang.
És akkor megláttam a mozgó fekete foltot.
Hát, Panka, nagyon ügyes vagy! ❤️
A múlt héten többször is bejártuk vele a területet, mert Röfit kerestük.
Négy napig nem hagyta el az ólat, és már azt gondoltuk, hogy hamarosan elleni fog. Éppen ezért nem zártam be. Aztán kedden egyszer csak eltűnt.
Sehol nem találtam.
Még akkor sem jött elő, amikor negyven milliméter eső esett három óra alatt. Kint volt a malacokkal, akik közben már lassan egyhetesek lehettek, és természetesen szanaszét szaladgáltak.
Pankát kértem meg, hogy segítsen összeszedni őket.
És milyen érdekes, hogy egy kutya mennyire pontosan tudja, mi a dolga, ha lehetőséget kap rá!
Három kis malacot egyszerre sikerült bevinnem, bezártam őket, majd vittem egy vödröt, és abba szedtem össze még ötöt. Közben abban reménykedtem, hogy Röfi követ bennünket. Hiszen ismer, tudja, hogy hová viszem őket, és talán azt is tudja, hogy jót akarok.
Közben a lovaknak is feltűnt, hogy valami mozgolódás van a tanyán, így szépen lassan ők is előkerültek.
Én pedig felültem Sunnyra.
Lili segítségével sikerült egy rövid időre megfeledkeznem minden gondomról és bajomról.
Még Röfiről is.
Nagyon jó volt Sunnyval dolgozni.
Aztán amikor leszálltam, ismét megnéztem az ólat. Hátha hazajött már Röfi, és végre visszaadhatom neki a malacait.
Sajnos nem.
Fogtam egy állatszállító ketrecet, amelyben látja, hallja és szagolhatja a kicsiket, és visszasétáltam vele.
Háromszáz méter nem tűnik soknak.
De azon a délutánon – pontosabban már estén – már sokadszorra t***em meg ezt az utat. Nem is tudom, megszámoltátok-e hányszor.
Próbáltam hívogatni Röfit, de nem hagyta el a fészket, amelyet avarból épített magának. Nem követte a malacait.
Végül feladtam.
Visszaadtam neki őket.
Kettő kivételével.
Az egyiknek nagyon nagy volt a feje, közben pici és sovány volt. A másik pedig alig egyharmada volt a többieknek.
Azt gondoltam, hogy nekik ott, a bozótban, nagyon kevés esélyük van.
Vittem Röfinek enni és inni is. Olyan szomjas volt, mint a csuda. Aztán egy nagy zsák szalmát is vittem neki, hogy legyen mivel melegen tartania a piciket.
A két kis, gyengécske malacot pedig kecsketejjel kezdtem etetni. Másfél-két óránként.
És ha már így alakult, még az önkormányzatra is magammal vittem őket az őszi Civil Fórumra.
Egy kis érzelmi támogatásra. ❤️
Gondoltam, ha valakinek rossz napja volt, vagy csak egy kicsit nincs jó passzban mostanában, talán töltekezhet egy malaccal az ölében.
És igazam lett.
A civil szervezetek vezetői – felnőtt emberek – nagyon örültek, hogy dajkálhatják a kis betegeket.
A fórumon egyébként már az előttünk álló időszak tervezése volt a fő téma: ki hogyan tud kapcsolódni az év végéig tartó városi megmozdulásokhoz.
A Polgárőr Egyesület például a halloween-i, jelmezes cukorkagyűjtésen segítené a gyerekeket a jelenlétével, vagy akár azokat, akik igénylik, végig is kísérné az estén.
Mi pedig a negyedik adventi gyertyagyújtásra vinnénk bárányt az önkormányzat épülete előtt tartott eseményre. Most már hagyomány, hogy a betlehemet élő báránnyal egészítjük ki.
És nagyon szeretném, ha idén is sikerülne egy kis hóesést rendelni a rendezvény végére.
Tavaly szinte hihetetlen érzés volt az a néhány hópihe egy ilyen felemelő pillanatban.
Talán idén is sikerül.
***
Csütörtökön egy egészen másfajta rendezvényre vitt bennünket az út.
Orfűn rendezték meg a **Tudatos és fenntartható turizmus** találkozóját. Volt ott előadás az ehető erdőről, a Katica Tanyáról és még sok minden másról. A rendezvényt Orfű polgármestere nyitotta meg, és mesélt arról is, hogy a faluban huszonhárom civil szervezet működik.
És arról, milyen jó dolog ez a közösség.
A szünetben Virággal, a Rókavár Egyesület vezetőjével arról beszélgettünk, milyen jó érzés lehet egy ilyen közösséghez tartozni.
Hogy milyen lehet egy olyan településen élni, ahol a civil szervezetek ismerik egymást, számítanak egymásra, és nem külön-külön próbálják megváltani a világot.
Aztán egyszer csak rájöttünk valamire.
Nem nekünk kell elköltöznünk akár Orfűre.
Nekünk adatott meg a lehetőség, hogy **felépítsük ugyanezt itt**.
És már el is kezdtük.
Ezt már csak folytatni kell.
És lehet, hogy néhány év múlva mi is ugyanilyen büszkén mesélhetünk majd egy egymást támogató, egymásért és a közösségért dolgozó fenntartó közösségről.
Ráadásul ennek az építésében mi magunk is aktív szerepet vállalhatunk.
Virág például az őszi kecskepásztor-találkozóin keresztül. Ezeken a gazdálkodók megoszthatják egymással a gondolataikat, a nehézségeiket és a jó tapasztalataikat.
Mi pedig az Állatok Világnapján szerveztük össze az állatokkal foglalkozó szervezeteket, a születésnapi rendezvényünkön, és természetesen ott vannak a Pillangóskert önkéntes alkalmai is.
És ezen a szombaton a Pillangóskert önkéntes napja újabb nagyon szép felismerést hozott.
Az egyik önkéntesünk saját készítésű süteménnyel érkezett. A süteményhez ő maga főzte a lekvárt, és még a saját kertjéből is hozott növényeket, amelyeket közösen ültettünk el.
Így a Pillangóskert mostantól egy kicsit **az övék is**.
És ezt nem csak mi gondoljuk így.
Megígérték, hogy hamarosan ismét jönnek, és segítenek tovább építeni ezt a klímabarát, közösséget összehozó kertet.
Talán éppen így lesz egy kertből közösség.
Nem attól, hogy elültetünk benne néhány növényt.
Hanem attól, hogy egyre több embernek lesz benne egy apró része.
***
A szombat sem maradt esemény nélkül.
Dorián táborozónk születésnapjára gyerekek érkeztek az állatokhoz, és igazán fergeteges parti kerekedett belőle.
Innen is nagyon boldog születésnapot kívánunk az ünnepeltnek! 🎂❤️
Közben azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen mivel is telt a szombat délelőtt.
Egy mezőgazdásszal sétáltunk a területen, a területrendezésről beszélgettünk, arról, milyen irányokban lehetne továbbhaladni, és közben a lovak féregtelenítését is sikerült beiktatnunk.
Igazából csak arra emlékszem, hogy reggel felmentem a tanyára.
Aztán egymást váltották a témák, az emberek, az állatok és a helyszínek.
És egyszer csak este lett.
A tanya pedig lassan elcsendesedett.
***
Vasárnap reggel hallássérült szülőpár érkezett hozzánk halló gyermekeikkel és azok barátaival.
Nálunk számukra 90 százalékos kedvezmény jár, hiszen minden sérüléssel élő vendégünknek biztosítjuk ezt a kedvezményt, és egy fő kísérő számára – akárcsak a buszokon – a belépés ingyenes.
Azt gondolom, hogy ennek a csoportnak különösen sokat adhatnak az állataink.
Aztán megérkezett a honlapszerkesztőnk is, hogy visszahozza a kameránkat.
A születésnapi rendezvényünk videóanyaga hamarosan elkészül.
És van ennek egy másik, számomra nagyon kedves története is.
Hét év közös munka után ezen a rendezvényen találkoztunk először személyesen.
Vasárnap pedig felugrott hozzánk, hogy megnézze azt a helyet, amelyet ő készített el a honlapon, és amelynek az információit azóta is folyamatosan frissíti.
Nagyon jót beszélgettünk.
Köszönöm neki. ❤️
Ebéd után a Pillangóskert terasza is haladt egy kicsit, egészen addig, amíg meg nem érkeztek a délutáni családok.
És akkor jött egy olyan beszélgetés, amit nagyon szeretek.
Mert néha az ember találkozik valakivel, akit egyszerűen **nem lehet lenyűgözni az érdekességekkel**.
Én ugyanis szeretek mesélni.
A természetről, az állatokról, a tanyáról.
Most is elkezdtem volna mondani ezt-azt, de kiderült, hogy a vendégünk nagyon sok mindent tud.
Na, gondoltam, akkor majd a fejlesztő hatásáról mesélek neki, hiszen erről mostanában sokat tanulok.
De itt sem tudtam igazán újat mondani.
Kiderült ugyanis, hogy fejlesztőpedagógus.
Így végül nem én meséltem neki arról, miért fontos egy ilyen hely.
Hanem beszélgettünk róla.
És nagyon jó volt.
Arról beszélgettünk, hogy miért lehet olyan nagy jelentősége egy olyan térnek, ahol a gyerekek állatokkal találkozhatnak, mozoghatnak, tapasztalhatnak, figyelhetnek, kapcsolódhatnak, és közben észrevétlenül tanulhatnak saját magukról is.
Aztán kifelé menet szóba került a rengeteg akácfa és az invazív fajok kérdése.
Na, gondoltam, végre egy dolog, amit talán még Orsi sem tud!
Elmeséltem neki, hogy az akácméz az egyetlen olyan méz, amely nem kristályosodik be.
Erre kiderült, hogy a nagyszülei méhészkedtek.
Ezt is tudta. 😄
Szóval szuper dolog néha találkozni valakivel, aki hasonlóan gondolkodik, mint te.
Kicsit más érzés.
Hiszen nem tudod lenyűgözni az érdekességeiddel.
De közben valahogy mégis melengeti a lelked.
Mert rájössz, hogy **nem vagy egyedül**.
Vannak mások is, akik ugyanazokat a dolgokat tartják fontosnak, akik ugyanúgy keresik a lehetőségeket, akik ugyanúgy hisznek abban, hogy egy helynek nemcsak falai és kerítései lehetnek, hanem lelke is.
***
És közben, valahol a sok történet között, még ott volt a szerda délelőtt is.
Egy szuper pécsi ovi szuper gyerekei és pedagógusai voltak a vendégeink.
Nagyszerű délelőtt volt.
Köszönöm nekik is, hogy eljöttek hozzánk! ❤️
***
Ha most visszagondolok erre az egész hétre, tulajdonképpen nem is tudom, hogyan fért bele ennyi minden.
Egy kutya nyomot követett az erdőben.
Egy malac eltűnt, majd előkerült.
Nyolc kismalac szanaszét szaladt a hatalmas esőben.
Kettőt kecsketejjel próbálunk életben tartani.
Malacok kerültek az önkormányzati Civil Fórumra érzelmi támogatásként.
Lóra ültem, és néhány percre minden gondom eltűnt.
Civil szervezetekről, közösségekről és az év végi programokról beszélgettünk.
Orfűn rájöttünk, hogy talán nem egy kész közösséghez kell csatlakoznunk, hanem nekünk kell felépítenünk a sajátunkat.
Önkéntesek sütit hoztak, lekvárt főztek, növényeket hoztak a saját kertjükből, és elültették őket a Pillangóskertben.
Egy születésnapon gyerekek nevettek az állatok között.
Egy honlapszerkesztő hét év után először személyesen is megnézte azt a helyet, amelynek a történetét évek óta ő is segít mesélni.
Egy fejlesztőpedagógussal arról beszélgettünk, amit mi is nap mint nap érzünk a tanyán.
És közben még arra is jutott idő, hogy egy olyan emberrel találkozzak, akit az akácmézzel sem tudtam meglepni. 😄
Talán ezért szeretem annyira ezt az egészet.
Mert sosem tudom, mi lesz a következő történet.
És talán éppen ez a legjobb benne.
**Köszönöm, hogy ilyen tartalmassá tettétek a hetemet és a hétvégémet!** ❤️
Köszönöm, ha végigolvastátok.
Nézegessétek meg a képeket és a képaláírásokat is, mert sokszor azokban is ott van egy-egy apró történet, amit itt most nem tudtam elmesélni.
Legyen szép hetetek!
**Hétfőn ismét jövök a legfrissebb történetekkel.** 🌿🐴🐷🐐🦋
