02/09/2026
Nézegetem a tegnap készült képeket, de egyszerűen nem tudok közülük választani. Annyira szépek… és mégis, valahogy egyik sem adja vissza igazán, mennyire.
Mostanában nagyon sok minden van. Igazából leginkább rohanás, hajtás, stressz, határidők. Folyton van valami, amit meg kell csinálni, valahová oda kell érni, valamit el kell intézni. És közben alig marad idő arra, hogy egyszerűen csak jól legyünk.
És akkor ott van ő. 😍
Tegnap úgy voltam vele, hogy két rohanás között lemegyünk egy kicsit a Duna-partra. Levettem róla mindent: a hámot, a nyakörvet, a pórázt. Csak ő volt és a szabadság.
Sosem csináltam még ilyet. Ennyire szabadjára engedni, a szó szoros értelmében. És közben egyszerűen csak bízni benne.
Ő pedig ezt a bizalmat olyan szinten meghálálta, hogy azt nehéz szavakba önteni. Nem ment oda senkihez, nem zavart senkit. Csak önfeledten rohangált, játszott, leste minden lépésemet és minden szavamat, és közben ezerrel mosolygott. 🥹
És akkor kijött belőlem egy hatalmas sóhaj.
Az a fajta, amitől úgy érzed, mintha hirtelen legalább 50 kilóval lennél könnyebb. És akkor éreztem igazán, hogy ez már nagyon kellett.
Sajnos ezt sokszor elfelejtjük a nagy hajtásban, a mókuskerékben. Hogy nem csak menni kell, csinálni kell, teljesíteni kell. Néha egyszerűen meg kell állni. Meg kell állni, venni egy nagy levegőt, és hagyni, hogy egy kicsit feltöltődjünk.
Úgyhogy kérlek, figyeljetek erre!
Találd meg, neked mi segít!
Színezz. Sétálj. Nézd a Netflixet. Vásárolj. Olvass. Menj ki a természetbe. Ülj le egy kávéval. Öleld meg, akit szeretsz. Menj el a kutyáddal valahová, ahol egy kicsit ti is csak léteztek. Szakadj ki.
Mert ha nem teszed, annak előbb-utóbb súlyos következményei lehetnek.
És néha egy kutya kell hozzá, hogy eszedbe juttassa: nem azért vagyunk itt, hogy végigrohanjunk az életen. 🩷🩵
