11/08/2026
Nyáron rengeteg tanácsot olvashatunk arról, hogyan vigyázzunk a kutyáinkra. Van viszont egy dolog, amiről szerintem kevesebb szó esik: nincs két egyforma kutya. Nálunk ezt nap mint nap látom, pedig mindhárman ugyanabban a családban élnek, ugyanazt az életet élik.
🐶 Lizi számára ez a nyár a regenerálódásról szól. A kutyatámadás utáni felépülése hosszú folyamat volt, ráadásul még most sem teljesen 100%-os. A kondíciója messze van attól, ami korábban volt, ezért idén egyszerűen elengedtem az elvárásokat. Nem akarom mindenáron edzésekre vinni, nem kell minden programon ott lennie. Szépen, fokozatosan építjük vissza az állóképességét, és remélem, ősszel ismét a régi lesz. Ő egyszerűen fizikailag nem bírja még azt, ami régen meg se kottyant neki - és igen, egy munkavonalas kutya is kerülhet olyan élethelyzetbe, amikor a pihenés a legjobb edzésterv.
🐶 Kence egészen más történet. A szemműtétje óta fizikailag szinte megállíthatatlan, viszont mentálisan sokkal hamarabb elfárad. Mivel az egyik oldalára nem lát, könnyebben megijed váratlan helyzetekben, és más kutyáknál is hamarabb jelzi, hogy számára hol van a komfortzóna határa és a zajérzékenysége is nagyon felerősödött. Most jelenleg utóbbival vagyunk a leginkább elfoglalva a mindennapokban.
🐶 Latyak pedig... nos, ő egy külön kategória. 😄 Talán ő az egyetlen, aki jobban szereti a nyarat, mint az őszt. Neki “csak” izületi problémái vannak, amit legjobban a hidegfront viseli meg, ezért nyáron szinte tünetmentes. Ha hajnalban sétálunk egy nagyot, utána simán kifekszik délben a meleg kőre napozni egy kicsit. Persze csak addig, amíg neki jólesik - de olyankor már megsimogatni nem lehet, mert kigyullad a szőre szinte 🔥😅
Pont ezért mondom mindig, hogy nem lehet minden kutyára ugyanazt a szabályt ráhúzni. Persze vannak kutyák, akik különösen veszélyeztetettek a nagy melegben:�
🐾 idős kutyák,�
🐾 kölykök,�
🐾 túlsúlyos kutyák,�
🐾 szív- vagy légzőszervi beteg kutyák,�
🐾 rövid orrú fajták (például francia bulldogok, mopszok vagy boxerek),�
🐾 valamint azok, akik valamilyen betegségből vagy műtétből lábadoznak.
A poszt végére pedig egy megosztó gondolat következik:
Szerintem nem kell minden kutyát mindenhová magunkkal vinni.
Én is imádok a kutyáimmal kirándulni, utazni és közös élményeket gyűjteni, de mielőtt elindulunk, mindig felteszem magamnak a kérdést: ez most nekem lesz jó, vagy a kutyámnak is?
Latyak például az ízületei miatt már nem bírja úgy a terhelést, mint régebben. Ha tudom, hogy több egymást követő napon hosszabb túrák várnak ránk, inkább itthon marad. Nem azért, mert nem szeretném, hogy velünk legyen, hanem mert neki két nagyobb séta között több időre van szüksége a regenerálódáshoz.
Kence esetében pedig most egészen más a helyzet. A szemműtétje óta sokkal érzékenyebb a zajokra, a tömegre és a váratlan helyzetekre. Tudom, hogy idővel újra magabiztosabb lesz, de ehhez fokozatosságra van szüksége. Ezért jelenleg nem viszem magammal a városba csak azért, mert "jó lenne", ha ott lenne.
És tudjátok mit? Ettől egyikük sem boldogtalan.
A kutyáinknak nem arra van szükségük, hogy mindig minden programunkon részt vegyenek. Arra van szükségük, hogy olyan helyzetekbe vigyük őket, amelyekben biztonságban érzik magukat, jól érzik magukat, és amiket fizikailag és mentálisan is képesek feldolgozni.
Számomra a minőségi együtt töltött idő mindig fontosabb lesz, mint az, hogy mindenáron mindig együtt legyünk – legyen szó nyári hőségről, egy külföldi kirándulásról vagy akár egy tökéletesnek tűnő Instagram-fotóról.
Ti hogyan döntitek el, hogy a kutyátok mikor jön veletek, és mikor marad inkább otthon? Volt már olyan program, amiről tudatosan lemondtatok az ő érdekében? ❤
