11/01/2026
A kutyák nem vitáznak módszerekről...csak élni szeretnének!
A mai magyarországi kutyás közegben „sétálgatva” az embernek gyakran nem az az érzése támad, hogy egy közös cél felé tartó közösség része lenne, hanem inkább az, hogy egy láthatatlan, egyben indokolatlan verseny kellős közepébe csöppent, ahol mindenki okosabb a másiknál, mindenki jobban tudja, hogy mi a helyes út és ahol a hangos vélemény sokszor többet számít, mint a valódi eredmény. Ez a mentalitás persze nem kizárólag a kutyázásnak a sajátja, a „mindenki hülye, csak én vagyok helikopter” hozzáállás mélyen beivódott a társadalmunkba, de talán sehol sem ilyen látványos és sehol sem ilyen káros, mint ott, ahol élőlények fejlődéséről, bizalmáról és kapcsolatokról beszélünk.
A különböző módszerek, irányzatok és nézetek önmagukban nem jelentenének problémát, hiszen a kutyák épp olyan sokfélék, mint az emberek, mégis gyakran nem az együtt gondolkodás, hanem az egymás elleni támadás válik uralkodóvá, ahol mindegy, ki mit ért el, milyen visszajelzéseket kap a gazdáktól, vagy hogyan él együtt a saját kutyáival... a lényeg sokszor csak az, hogy legyen kit kritizálni, legyen min csámcsogni, legyen kire rámutatni, legyen kit utálni. Mert utálni jó...! Ebben a közegben az oktatók egymást pécézik ki, a gazdák oldalakat választanak és lassan elmosódik az eredeti cél, amiért ez az egész egyszer elindult... hogy jobb legyen együtt élni a kutyáinkkal.
Pedig oktatónak lenni nem pusztán csak technikai tudást jelent, nem csak pórázkezelést, gyakorlatokat és módszereket, hanem EMBERSÉGET is, azt a képességet, hogy valaki tisztelettel forduljon mások felé, akkor is, ha épp nem ért egyet velük, mert aki könnyedén beleáll más szakemberekbe, gazdákba, valószínű, hogy a kutyákkal szemben is már régen elveszítette a türelmét. Ugyanez igaz a gazdákra is, akik gyakran észrevétlenül válnak részévé ennek a megosztottságnak, amikor egy-egy hangos véleményt kritikátlanul átvesznek és elhiszik, hogy csak egyetlen igazság létezik, miközben a saját kutyájuk pont attól szenved, hogy nem őt nézik, hanem az elveket.
Aki folyamatosan másokról beszél, másokat degradál, az sokszor még nem ott tart, hogy ez valódi hivatás legyen számára, inkább csak egy szerep, egy eszköz az önigazolásra, vagy a pénzszerzésre és talán nem véletlen, hogy ezek az emberek ritkán a saját munkájukról mesélnek, hanem mindig mások általuk vélt hibáiról. Véleményem szerint ha a kutyás társadalom valóban fejlődni akar, akkor előbb ezt a hozzáállást kellene levetkőznie és felismernie, hogy az összetartás nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk, hanem azt, hogy képesek vagyunk egymást tiszteletben tartani. Mert végső soron nem az számít, ki beszél hangosabban, ki okosabb a másiknál, vagy ki áll feljebb a képzeletbeli ranglétrán, hanem az, hogy a kutyák jobban élnek-e, és hogy mi, emberek képesek vagyunk-e végre tanulni egymástól. És talán itt jön az a pont, ahol mindannyiunknak, oktatónak, gazdának, kívülállónak érdemes lenne egy pillanatra megállni, mielőtt kommentelünk, mielőtt beleállunk a másikba, mielőtt leírjuk azt a mondatot, ami nem épít, csak rombol és feltenni magunknak a kérdést. Amit most írni készülök, közelebb visz-e ahhoz, hogy a kutyáknak jobb legyen, vagy csak az egómat simogatja? Ha erre őszintén válaszolni tudunk, lehet, hogy kevesebb lenne a felesleges zaj és több lenne az értelmes beszélgetés... és látva a jelen kutyás társadalmunk minőségét, talán pont erre lenne igazán szükség.🐾🙏
